Panni betegségét végig csodák kísérték. Olykor egy-egy villanás, néha félreérthetetlen mennydörgés.

Az, hogy Pannit ugyanaz a nagyon ritka betegség támadta meg, mint 10 éve Szidikét, akire ti is emlékeztek, hiszen együtt imádkoztunk gyógyulásáért,

hogy majd’ 2 éve, a diagnózis másnapján -bár hazamehettünk volna- mi inkább bent maradtunk a kórházban, és így nem halt bele Panni az egyébként esélytelen belső vérzésbe,

hogy az első műtéteket, amelyek olyan reménytelenek voltak, hogy előtte el kellett búcsúznunk tőle, az orvosok számára érthetetlen módon Panni egyszerűen túlélte,

hogy tervezhetetlen transzplantációja épp elsőáldozása 8 hónappal korábban kijelölt napjára esett,

mind-mind annak voltak az egyértelmű jelei, hogy Isten velünk van és hogy ezt nagyon értésünkre akarja adni.

Egy anyának mi mást jelenthetne Isten figyelme, mint az Ő oltalmát, védelmét? Így a 7 hónapnyi kórházi kezelés alatt sosem kételkedtem abban, hogy Panni betegsége éppúgy zajlik majd le, mint Szidikéjé: eljutunk a transzplantációig, ami végleg megtisztítja testét az alattomos kórtól. Volt is nagy megkönnyebbülés, amikor a szervátültetés -szintén csodálatos módon- komplikációk nélkül lezajlott, s Panni új mája és veséje már másnap hibátlanul működni kezdett.

Őszre azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a rák nem futamodott meg. Pannira újabb súlyos műtét várt, a tüdején lévő áttéteket próbálták eltávolítani. Sikertelenül. Innen kezdve orvosai nem titkolták előttünk, hogy nem hisznek többé a gyógyulásában.

Advent elejétől így új fejezet nyílt: Panni csodás gyógyulásáért kezdtünk imádkozni. Együtt elzarándokoltunk Kaszap István sírjához, hogy égi közbenjárást kérjünk, hiszen apró napi csodák továbbra is éltették bennünk a reményt.

Két hónappal ezelőtt aztán, amikor egy áttét okozta combtörés brutális véget vetett Pannika örömtáncának, az orvosok már az élethosszabbító kezelésekről is lemondtak, és csak egy célt láttak reálisnak: minden eszközzel csillapítani Panni fájdalmait, és a lehető legelviselhetőbbé tenni élete hátralevő napjait.

Minket azonban már rég nem a tudomány realitása táplált, hanem a tapintható isteni kegyelem. Minél inkább romlott Panni állapota, annál egyértelműbb volt, hogy elviseléséhez az erőt ő is és mi is ajándékba kapjuk. A legkegyetlenebb fájdalmakat is sírás nélkül viselte, Istentől kapott küldetését azt megillető méltósággal teljesítette.    

Ehhez különösen szép körülményeket rendelt az Úr: otthonunkban pihenhette ki a kimerítő kórházi kezeléseket. Gondtalan gyermekkora megnyugtató közegében készülhetett az örökkévalóságra, az év talán legszebb szakában, amikor a tágra nyitott ajtókon-ablakokon keresztül enyhe szellőként járt-kelt köztünk a Szentlélek. A csodás gyógyulás reménye még ekkor sem hagyott el minket: keresztmamája, Szilvi, Lourdes-ból hozott neki gyógyító vizet, s mi hittel mosdattuk kezét, arcát, amikor a tüdőáttétek már a levegővételt is fájdalmassá tették számára.

Amikor múlt szombaton bizonyossá vált, hogy Isten csodái nem a testi gyógyulását eredményezik, dühös is lehettem volna. Érezhettem volna úgy, hogy Isten közel 2 éve csalóka délibábbal kecsegtetett. De Panni haláltusáját kísérve megértettem, hogy folyamatos apró jeleivel éppen, hogy megedzette a lelkemet, és a ránk váró feladatra vértezett fel. Tenyerére vette nem csak Pannikát, de minket is, hogy Benne szüntelenül bízva, Felé fordított tekintettel éljük tovább földi életünket, míg el nem jön az örömteli nap, amikor mind viszontlátjuk, megöleljük és szerethetjük egymást – immáron vég nélkül.

A meghívó még tegnap este, néhány órával Pannika temetése után meg is érkezett:

:: NL :: :: FR :: :: EN ::