A második kemót csak néhány napos késéssel kaphatta meg Pannika, mert az első után két héttel a véreredményei (vörös- és fehérvérsejt szintje) nagyon alacsonyak voltak. Ez alatt a pár nap csúszás alatt megtorpant a daganatmarker csökkenése, pedig egész biztatóan kezdett alakulni. Amikor végre túlesett a második kúrán, látványosan süllyedt tovább az AFP, és már-már kezdtük hinni, hogy célegyenesben vagyunk a háti csomók kikezelése felé.
De mintha Isten tesztelni akarna (csak a mérhető mutatók javulásának köszönhető-e a lelkemben megújult remény, vagy valóban a tőle jövő, egyre személyesebb kegyelmek nyújtanak egyre nagyobb megnyugvást?), a második kemó után egy héttel egy rutinellenőrzésről nem engedték haza Pannit. Előző héten kétszer is volt iskolában, a hétvége kifejezetten jó hangulatban telt, semmi baja nem volt, de hétfőn, a konzultáció alatt emelkedni kezdett a láza, így bent tartották a kórházban. Négy napba telt, mire a vizsgálatok kimutatták, nem vírust szedett össze, „csak” a portkatéterében alakult ki egy bakteriális fertőzés, amit legalább 2 hetes antibikum-kúrával fognak kikezelni.
De akkor mikor kaphat újra kemót? Ha hetekkel csúszik, akkor nyilván újra égbe szökik a marker, és kezdődhet minden erőfeszítés elölről?! Ezek a kérdések gyötörtek volna leginkább, de hála Istennek közbeszólt az iskolai szünet és egy újabb ajándék vakáció, amit a kórházon keresztül kaptunk. Mobil gyógyszeradagolóval felszerelve vágtunk neki egy újabb kalandnak. Alig 40 km-re otthonunktól töltöttünk egy hetet, amibe farsangi hangulatban vágtunk bele, és nagyböjti visszafogottsággal fejeződött be, leginkább a következő vérvétel eredményeitől tartva.
A kontroll azonban nem remélt örömöt tartogatott számunkra: a daganatmarker a csúszás ellenére folyamatosan csökkent, és már majdnem elérte azt a szintet, amin elkezdhetik kezelni a háti csomókat. Viszont az is kiderült, hogy az antibiotikum, ami most már tíz napja folyamatosan csöpög Pannika testébe, nem elég hatásos, a fertőzés nem múlik. Ezért ki kell cserélni a portkatéterét, ami nem is egy, hanem két kisebb operációt jelent. Az elsőre, amivel kiszedik a bőre alól a fertőzött dobozkát, talán már holnap sor kerül. Hogy mikor kaphatja meg az újat, és így mikor folytatódhat a kezelés, azt most még nem lehet tudni.
A döntést és e vargabetűk következményeinek gondját igyekszünk most is orvosainkra hagyni, és a saját részünkre koncentrálni: fürkészni a titkokat, amiket ez a tapasztalat tartogat számunkra, főleg ebben a nagyböjti időben.
Deo gratias!
Panni 