A transzplantáció óta eltelt 2 hétben napról napra javult Panni állapota. Az intenzíven töltött 4 nap alatt megszabadult minden csőtől, amit az operáció folyamán ültettek be, és nagyjából visszaállt az éjjel-nappal rendje.
Az eddigiektől eltérően viszont az intenzíven most arra kértek, ne aludjak Pannival, mivel erős immuncsökkentő gyógyszereket kap, és így nagy a fertőzésveszély. Erre az eshetőségre előre próbáltam Pannit felkészíteni. Az első napokban tartotta is magát, de a harmadik nap végén már nem akart hazaengedni, mert az éjszakák hosszúak és mozgalmasak, nem tud aludni. Ő maga hívta be a nővérkét és kérte meg, adjanak nekem egy szobát –mint múlt ősszel, a 6 hetes intenzíves kalandja idején–, hogy ha éjszaka fölébred, be tudjak menni hozzá. Pár perc alatt meglett a szoba, és én azzal az ígérettel hagyhattam Pannit a kórteremben, hogy amint felébred, felhívnak a nővérkék, én pedig 2 percen belül ott vagyok nála. Lefeküdtem, de a nővérkék egész éjszaka nem hívtak. Hajnal 5-kor számonkérően telefonáltam rájuk, hogy az volt a megegyezés, hogy szólnak, ha Panni nem tud aludni, és bemehetek hozzá. Az éjszakás nővérke nevetve szabadkozott, hogy nem felejtkeztek el róla, de ez a kislány úgy alszik, mint a bunda. Amikor reggel bementem felébreszteni, mielőtt haza indulok, megdicsértem, hogy sikerült végig aludnia az éjszakát, mire ő rám mosolygott: “Igen, Anya, mert tudtam, hogy itt vagy.”
Csütörtök délelőtt aztán, mire beértem hozzá, már menetre készen állt, indultunk is fel a transzplantációs osztályra. Itt még nem jártunk, de nem sokban különbözik az onkológiától, csak az új nővérkék neveit kell megtanulnunk. Meg a napirend szigorúbb, mert a beültetett szervek kilökődését megelőző gyógyszereket percre pontosan kell beszedni, így minden egyéb teendő e köré szerveződik.
Naponta kétszer jönnek a gyógytornászok, délelőtt buborékfújással leplezett légzőgyakorlatokkal, délután pedig izomerősítő lufijátékokkal. A tanító néni is újra bejárhat Pannihoz, így egyre nagyobb az esélye, hogy szeptembertől nem kell évet ismételnie.
Továbbra is fő feladat a hízás. Nem nekem, Panninak. Neki viszont csak úgy sikerül naponta egy picit felszednie, ha a gyomorszondán keresztül továbbra is kap tápszert. Ettől viszont mást nem nagyon bír enni, marad tehát a dilemma, hogy mi a fontosabb: a bevitt kalóriák, vagy a jó étvágy. Most, amíg a műtéti sebeknek még gyógyulniuk kell, úgy tűnik, a tápszer élvez elsőbbséget. Szerencsére nappal már nem folyamatosan, csak reggel, délben, este 2-2 órát megy a pumpa, a fennmaradó időben ettől az utolsó csőtől is megszabadul Pannika. Tegnap ugyanis leállították az infúziót is, azzal a feltétellel, hogy kb. másfél liter folyadékot meg kell(ene) innia minden nap. Igyekszünk…
Mindeközben Panni egyre vidámabb, derűsebb, felszabadultabb. Az arca kikerekedett, kisimult, hajacskája már félcentisre kinőtt. Minden reggel izgatottan választja ki, hogy aznap melyik ruháját fogja viselni, így a választék most kivételesen indokoltan túlzott… Igaz, gonddal összeválogatott öltözékét egyelőre csak a hozzá érkezők dicsérhetik meg, ő maga még nem hagyhatja el a szobáját. És bár tudjuk, hogy komplikációk még mindig adódhatnak, és vár még rá egy-két tervezett beavatkozás, a várakozás a végső szabadságra már egész nyugodt hangulatban, türelmesen telik.
Deo gratias!
Panni 