Az intenzíven töltött napok után még egy hetet maradtunk az onkológián. A belek heveny fájdalmai addigra teljesen elmúltak, Panni lélegzése is helyreállt, de a láz nem szűnt. A gyulladt belekből a hasüregébe szivárgott nedveknek és a tüdejében lerakódott nyálkának még ki kell tisztulnia, a vérképének pedig helyre kell állnia, hogy készen álljon a transzplantációra.
Mégis -a láz ellenére- hazaengedtek minket. Feltűnt ugyanis mindenkinek, ápolóknak, orvosoknak, gyógytornászoknak, hogy az utolsó kemó óta Panni lelke megváltozott. Mindazok a kezelések, ápolási teendők, amiket fél évig nagyjából gond nélkül elviselt, most leküzdhetetlen félelmet keltenek benne, állandó nyugtalanságban él, legtöbbször kedvetlen. A csillapíthatatlan fájdalomhullámok emléke bizalmatlanná tette, ami megnehezít minden, egyébként ismert és ártatlan gesztust.
Mind azt reméltük, hogy otthon majd mindez oldódik, és a szükséges kezeléseket könnyebb lesz ambuláns elvégezni. Ez azonban csak részben igaz. Leginkább talán azért, mert onnan kezdve, hogy múlt szerdán hazamehettünk, újabb nehézséggel kell megküzdenie. Fájnak a lábai, nem bír rájuk állni, minden próbálkozást, masszírozást, mozgatást ordítás kísér. Szerencsére vannak napok, amikor enyhébb a fájdalom, ilyenkor magától él a szabadságával, jön-megy a házban, de sajnos egyelőre nem folytonos a javulás.
A mai ambuláns vérvételnek a heti egyszeri tűszúrással kellett kezdődnie, ami mindig nyomasztó pillanat, de ma különösen nehezen sikerült a végére járni. Egy órán keresztül alkudozott Pannival két nővérke, hogy engedje az egyébként elérzéstelenített bőre alatt lévő katéterbe beszúrni a tűt, amin keresztül levehetik a vérét és megkaphatja a gyógyszereit. Az egyre élénkebb ellenállás, kiabálás végén egy harmadik ápolónak, Panni kedvenc nővérkéjének sikerült csak Pannit megnyugtatni és elvégezni a feladatot.
Új ez az állapot, fárasztóbb, kimerítőbb, mint az elmúlt fél év, amiben sok minden volt ugyan, de Panni előbb-utóbb mindent fel tudott dolgozni. Reméljük, hogy a következő napok tavaszi melege kicsal minket a kertbe, ültethetünk virágot, vethetünk retket, répát, sóskát, spenótot, és megszabadulunk minden fájdalomtól, de még az emlékétől is. És bár locsolókat az idén nem fogadhatunk, a hímes tojásokat Nagypénteken akkor is megfestjük.
Deo gratias!
Panni 