Jól vagyunk! Tegnap délelőtt megkért a nővérke, hogy amíg kicseréli Panni alatt a lepedőt, tartsam oldalára fektetve, megtámasztva a hátát és a fejét. Én kaptam a ritka alkalmon, és védőruhába, kesztyűbe bugyolálva olyan szorosan odabújtam hozzá, hogy a homlokunk összeért. Kérdezem, énekeljünk? Igen! Mit? Két szál pünkösdrózsát! Rá is zendítettünk egyszerre, de a második sor végéig se jutottunk, mire Panni rámszólt: Anya, neked büdös a szád!
Kicsit később, mikor a lélegeztető csövektől, a tüdő- és hasüregtisztító szondáktól is megszabadulva, tiszta ágyában pihent egy kicsit, halkan odasúgta: Anya, olyan jó lenne veled sütni valamit. Mit süssünk, Pannika? Kiflit!
Az éhség napok óta gyötri, de amíg csöveken át kapott levegőt, addig csak ábrándozhatott finom falatokról. Két napja aztán kapott egy kis doboz tejcsit. Próbáltuk apránként kortyolgatni, de nem igazán sikerült. Szinte egy szuszra gurult le a két deci, nem kevés fájdalmat okozva meggyötört emésztőrendszerében három hét kihagyás után. Mára viszont belejöttek a belsőségek: már lekváros kétszersültet is kapott!
A mozgás egyelőre nehéz. A hosszú fekvéstől az izomzata teljesen elfogyott, így most mindent újra kell tanulni. Járnak is a gyógytornászok három fős csapatokban, hogy amikor csak ereje van hozzá, Pannikát lábra állítsák. Tegnap ismét sikerült.
Marad a vesegond. Már csak miatta kell az intenzíven dekkolnunk. Az október 3-i hasi vérzésben annyira károsodott, hogy folyamatos dialízis nélkül nem bírná a kemókat. Jövő héten kipróbálják, hogy javult-e annyit, hogy időszakos dialízisre válthassanak, és így visszaköltözhessünk a szobánkba az onkológián, ahol majd végre újra együtt aludhatunk.
Deo gratias!
Panni 